Subidubi

ÉNEKELNI JÓ. Jó, mert lehet sokan is, lehet egyedül is. Lehet bánatosan is, vidáman is. Lehet üldögélve, dudorászva is, és lehet ugrabugrálva, táncikálva is. Mikola Péter kazettáját a kocsiban hazafelé menet lejátszottam a kislányomnak. Amikor megérkeztünk, halkan, hogy meg ne zavarja a zenét, csak ennyit mondott: – Anya, ne szálljunk ki, legalább csak ezt az egy dalt hallgassuk még végig! Végighallgattuk hát, hogy: ...szeleburdi fruska, csacsogó, csevegő icipici nő... Utána még azt is, hogy: ...nem kerül sokba, egy mosoly az ára, öltöztesd arcod mosolyruhába... Ja, és azt is hogy: ...előbb a jobb füledet, utána rázzad, utána bugi-bugi, meg hogy subidubi... Aztán meghallgattuk még százszor, és azóta együtt harsogjuk (a szomszédok örömére). Mert fülbemászó, mert kedves, mert vidám. És igényes. Ja, és azért, mert Mikola Péternek "szeretet-hangja" van. (Így mondta a lányom). Még akkor is, amikor azt énekli dühösen, hogy: ide figyelj, Kriszti, elég már a hiszti!