- Hogy keveredtél ebbe a szakmába?
- Mondanám hogy véletlenül, de nagyon sok jel mutatott már igen korán arra, hogy elõbb-utóbb ez lesz a hivatásom - mondja Mikola Péter, aki jó néhány minõségi gyermeklemezt készített. - Például még magam is gyerek voltam, amikor egy pszichológus azt mondta, több pedagógiai érzék szorult belém, mint a legtöbb tanárba. Tizenöt és húsz éves korom között klubokat és táborokat szerveztem gyerekeknek. Egyszer a fellépõ mûvészek közül hiányzott a zenés elõadó. Mondták, ugorjak be, mert tudták, hogy hobbiból muzsikálgatok. S ha nem sikerül, legfeljebb egy dal után lejövök a színpadról. Végül egy óra után a sorukra váró fellépõk mondták, hogy hagyjam abba. Egyikük, egy bábos szerint jobb voltam, mint õk, s jól tenném, ha kiváltanám a mûködési engedélyt. Ennek lassan már húsz éve.
- Albumaidat profi hangszerelõkkel készíted, s ez hallatszik is rajtuk. Többnyire Rátonyi Róbert segíti a munkádat, illetve a Haszon-talanságok címû anyag esetében Pejtsik Péterrel dolgoztál együtt. Miért fontos neked, hogy igazi zenéket kapjanak a gyerekek, tingli-tangli helyett?
- Nem mindegy, mit hall az ember gyerekkorában. Persze elõfordulhat, hogy a különleges mûvészi színvonalú dalok most még elmennek mellette, pontosabban nem fogja fel tökéletesen, mit akarnak mondani, de biztos vagyok benne, hogy így is közelebb kerül a mûvészethez. Kényes ez a mûfaj, mert nagyon könnyû elmenni a gagyi felé, mint arra sajnos sok példát látunk. Ugyanakkor nyilván van egy határ a másik oldalon, amit nem szabad átlépni, mert a gyerek akkor már nem tud velünk jönni. De mindenképpen fontos, hogy már a legfiatalabbak is találkozzanak a jó muzsikával, mert így késõbb kevésbé lesznek kiszolgáltatva a nívótlan produkcióknak, s természetessé válik számukra, hogy a zenében az értéket keressék.
- Hogyan készülnek a dalaid?
- A dalírásban számomra az õszinteség, a játékosság és a lélekjelenlét a legfontosabb. Csak így lehet utat találni a gyerekekhez. A szöveg készül el elõször. Igyekszem olyan mondatokat találni, amelybõl saját világot építhet magának a hallgató. Lényeges még, hogy ritmusa, dallama legyen a szövegnek. Ez után jön a zene, ahol az egyszerûségre törekszem. Az okosok szerint érdemes a pentatonhoz közelíteni, oktávon belül maradni. Speciális közönség a gyerekeké - itt nincs az, ami a felnõttek esetében, hogy valaki háromszor is meghallgatja például az After Crying lemezét, mielõtt beleszeret. A gyerek azonnal elfordul a zenétõl, ha nem érinti meg elsõre.
- Mikor és hogyan lépnek a képbe a hangszerelõk?
- Gitáron írom meg a dalokat, ezután viszem el hozzájuk. Tanultam zenét, mégsem használok kottát, mert a gitár és az ének inkább tudja visszaadni az itt nagyon fontos hangulati elemeket. Ekkor egyeztetjük, mi a szám funkciója, táncra csalogató, játékra csábító vagy épp összebújást inspiráló-e. Egyoldalas instrukciót írok minden dalhoz, s Rátonyi Róbert ez alapján készíti el a hangszerelést. Mintha filmzenét hozna létre, mert bizonyos értelemben itt is képekhez kell muzsikát írni. A majdani elõadás képeihez. Közel másfél évtizede dolgozunk együtt, tökéletesen ismeri a stílusomat. A zenei finomságokat õ teszi a dalokba, amiért nagyon hálás vagyok neki.
- Pejtsik Péterhez miért fordultál?
- Itt kell elmondanom, hogy nem egyedül én írok dalokat a lemezekre, barátaim, Mlecsenkov András, Bakos István, Kiss Zoltán (Karthago) és Andrejszki Tibor is szokott hozni nótákat. Utóbbi javasolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot az After Crying vezéregyéniségével. Sokat vitatkoztunk, ám végül kölcsönösen sikerült meggyõznünk egymást. Büszke vagyok a lemezre, szerintem vájt fülû felnõtteknek is élvezet lehet a hallgatása, ám tény, hogy a gyerekek körében kevésbé népszerû, mint a szintén mostanában megjelent Játszanék veled vagy a Rajzolok egy szép világot . Sajátos terület a gyerekmûfaj, az alkotók egójának szolgálni kell a közönséget. Túl jót akartunk. De mondom, nagyon örülök, hogy elkészült ez az album, mások mellett az After Crying, a Budapest Jazz Orchestra és a Matáv Szimfonikusok néhány tagja közremûködésével.
- Mi jellemzõ az elõadásaidra?
- Ugyancsak a játékosság a meghatározó. A játék a kulcs - ezzel nyitom a kaput, s mikor már nyitva van, bevihetem azt, amit szeretek, amit fontosnak tartok. Fontos, hogy a gyerekek részesei legyenek a produkciónak, hogy már ne az enyém, hanem az övék legyen a dal. A mûsorokban õk maguk is aktívan részt vesznek, a színpadon szerepelnek, énekelnek, spontán módon. Egyszer úgy határozták meg amit csinálok, hogy zenés játszótárs vagyok. , s úgy hiszem ez fedi a lényeget. Tehát nem a bácsi énekel, a gyerekek pedig hallgatják, hanem együtt hozunk létre valamit.
- Mindez nagyon jól hangzik, de bennem van némi kétely. Biztosan lehet játszani az "új generációs" gyerekekkel ilyen módon?
- Nehéz, egyre nehezebb. Az utóbbi években a gyerekek "kisfelnõttekké" váltak A tízéves már azt kérdezi tõlem, tudok-e Ganxsta Zoli vagy Groovehouse nótákat. Illetve azt, hogy mennyibe került a gitár, az erõsítõ. Neki már nem kell sem Micimackó, sem a társai. Az egyik dalomban Robi egyszerû jazzt játszik, s hogy közelebb hozzam ezt a zenét a gyerekekhez, õket is bevontam jöjjenek fel a színpadra, játszanak velem együtt. Láthatatlan hangszereken, amiket csak az okos emberek láthatnak. Zongorázást, trombitálást imitáltak. Ez utóbbi volt gond, mert már a nyolcévesek is az orális szexre asszociáltak Kénytelen voltam kihagyni ezt a számot a mûsorból.
- Pedig elméletileg a gyerekeknek zenélõnek van a legbiztosabb "állása", hiszen mindig lesz utánpótlása a közönségnek. Mégsem így lenne?
- Elveszõben van a gyerekkor, ez tény. Nagy bûnténye a médiának, hogy szinte nincs is gyerekmûsora. Felnõttekként kezelik a legkisebbeket is, pontosabban dehogy felnõttekként: fogyasztóként. Ugyanakkor nekem nincs okom panaszra, mert évente kétszázötven-háromszáz elõadásom van. Aki arra vágyik, hogy játsszon gyermekével a dal, valahogyan rám talál. Szájról szájra terjed a hír, mert ugye a médiában alig-alig tudok megjelenni. Ha igen, akkor is csodálkoznak, hogy-hogy élõben akarok énekelni?
- Igaz is, zenekarral mész fellépni?
- Nem, ez képtelenség lenne, egyetlen szervezõ sem tudná kifizetni a zenészeket. Szívesen mennék együttessel mindenhová, nekem lenne a legnagyobb öröm, de nem jön össze. Én pedig nem tudom finanszírozni. Épp elég, hogy a lemezeket nekem kell fizetnem, a hangszereléstõl a nyomdán át a gyártásig.
