Skip to content Skip to navigation

Mikola Péter, a képzelet varázsol

M. Gy. - Pesti Műsor LXI. Évfolyam, 46. szám

A magyar könnyűzene elképesztő mértékben képes ontani ránk az igénytelen produkciókat – még szerencse, hogy van választási lehetőségünk, s legfeljebb kikapcsoljuk a rádiót, majd elmegyünk egy jó koncertre. A gyerekeknek rosszabb a helyzetük, mivel nem ők döntik el, mit hallgatnak. Pedig a nekik készült lemezek többsége pontosan olyan ócska, mint amilyenekkel a felnőtteket bombázzák. A ritka kivételek közé tartoznak Mikola Péter albumai. A legújabb, A képzelet varázsol címmel megjelent anyag dalait Rátonyi Róbert és Pejtsik Péter hangszerelte, s olyan muzsikusok játszottak a felvételen, mint Tóth Gyula, Dörnyei Gábor, Kató Zoltán és Pintácsi Viki.

„A koncepció ugyanaz, mint a korábbi albumoknál – mondja Mikola Péter. – A gyerek játszó és érzelmi lény, ezért olyan dalokat írtam, amelyek játékra csábítják, illetve amelyekkel érzelmileg azonosulni tud. Ez persze csak az elmélet, a gyakorlatban szinte feltörtek belőlem a dallamok és a szavak, amikor kislányommal, Zorkával játszottam. Az új lemez ugyanis leginkább azért más számomra, mint a többi, mert időközben én is apa lettem.”

Címkék: