Hadd meséljek el egy ritka pillanatot, amikor elöntött az az érzés, amit boldogságnak lehet nevezni. Egy alkalommal súlyos beteg és gyógyíthatatlan gyerekeknek játszottam egy helyen. Az egyik refrént egy szájmaszk fölött szépen néző kislánynak énekeltem. Ő váratlanul levette a maszkot, rám mosolygott, majd visszatette, ahogy – jól tudta, miért – előírták neki. Olyan mélyen érintett a pillanat... Úgy emlékszem, elfelejtettem levegőt venni. Sok különleges lélekmelegítő helyzetet élhetek át a hivatásom által, de ez a pillanat azok közül is rendkívüli volt. Azt mondják, akkor vagy boldog, ha léted igazolni látod, szükség van rád. Pont terád. Amilyen vagy, ahogy teszed, érzed, éled, énekled, vagy éppen írod.
Vannak pillanatok – mitől boldog az ember?
