Hagy, meséljek el egy ritka pillanatot, amikor elöntött az érzés, amit boldogságnak lehet nevezni. Decemberben súlyos, és gyógyíthatatlan gyerekeknek játszottam egy helyen. Az egyik refrént egy szájmaszk fölött szépen néző kislánynak énekeltem. Ő, váratlanul levette a maszkot, rám mosolygott, majd visszatette, ahogy jól tudja miért előírták neki. Olyan mélyen érintett a pillanat. Úgy emlékszem, elfelejtettem levegőt venni. Sok különleges lélekmelegítő helyzetet élhetek át a hivatásom által, de ez a pillanat azok közül is rendkívüli volt. Azt mondják, akkor vagy boldog, ha léted igazolni látod, szükség van rád. Pont te rád. Amilyen vagy, ahogy teszed, érzed, éled, énekled, vagy éppen írod.