Zorka-mesék

Mikola Péter és a próbát tevő világszelidítők (részlet)

"A testvérek kalandjai abban is különböznek, hogy nem is igazán történetnek nevezném őket (bár a második kötet – Bátorságpróba – egybefüggő utolsó részei mégiscsak indiánkalandok valóság és képzelet határvidékén), hanem „közérzetfényképnek”. Egyszerűbben fogalmazva: novelláknak.

/…/ A novellák az eszmélő gyerek világának kérdéseire keresik a választ. A szerző eltökélten hisz abban, hogy Zorka és Berci „mintacsaládja” és „mintabeszélgetései” valóban mintául szolgálnak a mesehallgató gyerekek számára, vagy éppen kezdő olvasóknak.

Ha a Janikovszky-írások a tartalmi „innováció” mellett műfajilag is új színt hoztak a gyerekirodalomba – ti. a mese helyébe lépő monológot, akkor Mikola is új műfajjal kísérletezik. Hiszen a karakterek, a problémák, a kérdések alapvető megjelenési formája a párbeszéd. A dialógus. Van olyan fejezet, ahol minden sor gondolatjellel kezdődik: a tartalom a szereplők kérdései-válaszai alapján bontakozik ki. Érdemes tapasztalatokat szerezni arról, miképp „mesélődnek” ezek a párbeszédek – akár az óvodai csendes pihenő meghitt nyugalmában, akár este a családban. Biztosan új „mesemondói” képességeket hív elő a gyerekekhez forduló felnőttekben. Alighanem őket is párbeszédre szoktatja.”

Gondolatok – Mikola Péter: Zorka-mesék című könyvének olvasása közben

Ez a könyv nem egy szokványos mesekönyv. Olyan, mint Saint-Exupéry kishercege. Nehéz meghatározni, hogy kinek szól elsősorban, a gyermeknek vagy a szülőnek. Egy biztos, hogy korunk lelki beteg immunrendszerének gyógyítását szolgálja. Szeret, tanít.

Eltorzult lelki világunkban szinte elsősegélyt nyújt az életben maradáshoz.
A család ereje a szeretetben van, amely a megismerésen, a megszeretésen, az elfogadáson, és az egymás iránti felelősségvállaláson alapul. Ezt a felelős szeretetet csak akkor tudja adni a szülő, ha nem oktatva nevel, hanem „lemegy” a gyermek szellemi, érzelmi, értelmi szintjére, és azt megismerve segíti őt a felnőtté válásban. A lélek finomsága járja át a meséket, melyekben a játékkulcs nyitja meg és teszi érezhetővé a gyerekek befogadását a történetek üzeneteire, segíti az azonosulást és elsimogatja a konfliktusokat.

A Zorka-meséket azért is tartom értékes könyvnek, mert a gyermek-felnőtt viszonynak azt a formáját mutatja meg, amit ez az „okos” világ már elfelejtett. Ezt a könyvet a család- és gyermekvédelemben szinte kötelező olvasmányként, tankönyvvé kellene tenni.